BOZSÓ JÁNOS FESTŐMŰVÉSZ, AKI MÁR AZ ÉLETÉBEN LEGENDÁVÁ VÁLT. A BOZSÓ GYŰJTEMÉNY A RÉGIÓ LEGNAGYOBB LÁTOGATHATÓ MAGÁNGYŰJTEMÉNYE
Bozsó János festőművész, műgyűjtő, múzeumalapító (Kecskemét, 1922. december 27. – Kecskemét, 1998. december 14.)
Bozsó János az 1940-es évek második felében ragadott ecsetet. Keserves körülmények között indult küzdelmes pályája. Alig 10 év múlva már kiállító festőművész. Az első, igazi műtermébe 1957-ben költözött be. Ettől kezdve élete végéig a Klapka utcai ódon ház, a mai Bozsó Gyűjtemény adott otthont alkotómunkájának, itt fogant meg benne a műgyűjtés szenvedélye. Maga formálta a sorsát; a város szélén kallódó, apátlan cselédgyerekből festőművész, múzeumalapító lett.
Korai művein a klasszikus, magyar tájképfestészet hatása érvényesült. Lélekből festett, de soha nem mondott le a természet inspirációjáról. Az 1960-as évektől temperamentumos ecsetvonásokkal, erőteljes színhasználattal, a fény és árnyék ellentétének hangsúlyozásával alakítja ki sajátos festői nyelvezetét. Az expresszív realizmus jelentős képviselői közé sorolják. Festészete forrásának az alföldi tájat tekintette, itt érezte szabadságvágyának kiteljesedését, a fákban emberi sorsokat fedezett fel, a kontrasztokban önmagát sejtette. Sokat foglalkoztatta a tanyavilág elenyészése, a természet körforgása.
FESTMÉNY REPRO VÁLOGATÁS
A kecskeméti ócskapiac kihagyhatatlan, heti vadászmezőt jelentett Bozsó János számára, ahol kezdetben csendéletekhez keresett a gyermekkorát idéző paraszti tárgyakat. Festészetének témái után kutatva, a tanyavilág bekötőútjait róva szembesült a műanyagvilág térhódításával, a hagyományos értékek szétszóródásával. Elkötelezett értékmentőként fedezte fel a műgyűjtés újabb és újabb területeit. A magyar néprajz tárgyi emlékeinek megmentése mellett az európai iparművészet kincseinek gyűjtése is magával ragadta.
Az egykori műterem falait szétfeszítette a műtárgyak sokasága. Évtizedek alatt egymásra talált Kecskemét városának és a művésznek az a nemes gondolata, hogy a nagyközönség is megtekinthesse a régió legnagyobb magángyűjteményét, közösségi kinccsé válhasson.
1976-ban egy hagyatékozási szerződést írt alá a művész szülővárosával. 1979-ben megnyílt az első állandó kiállítás. Szokatlan gondolat öltött testet a korabeli viszonyok között, a kizárólagosan állami struktúrában gondolkozó rendszerben. Az egykori műterem, a 18. századi ház folyamatosan újabb épületszárnyakkal bővült.
